2012. szeptember 24., hétfő

2012. április 23., hétfő

Ady


Ady Endre (1877–1919)

Az életmű korszakolása

a.) Kötetek szerint:
Új versek (1906. február)
Vér és arany (1907. december végén 1908-as évszámmal)
Az Illés szekerén (1908. december második felében 1909-es évsz.)
Szeretném, ha szeretnének (1909. december közepe 1910-es évsz.)
A Minden-Titkok versei (1910. december közepe)
A menekülő Élet (1912. január vége)
Margita élni akar (verses regény; 1912.)
A Magunk szerelme (1913. március vége)
Ki látott engem? (1914. február vége)
A halottak élén (1918. augusztus eleje)
Az utolsó hajók (1923.)
Versek (Debrecen, 1899. június)
Még egyszer (Nagyvárad, 1903. szeptember vége)
A tudatos költői jelenlét programjának megfelelően 1906-tól 1914-ig évente jelentet meg kötetet. A váltás, törés a négy évi hallgatás után megjelenő ‘A halottak élén’ kötetben következik be. Ennek alkotáslélektani, esztétikai–poétikai, személyes és történelmi okai is vannak.
b.) Ady motivikus–tematikus költő. Bizonyos motívumok, témakörök az életmű egészében jelen vannak (magyarság versek, létharc versek, ars poetica érvényű költemények, istenes versek), más motívumok (kuruc versek, Léda versek, látomásszerű tájversek, a pénz motívum) csak meghatározott korszakokban bukkannak föl.

Stílusproblémák

1.) A kortársak, illetve Ady önmeghatározása szerint a szimbolizmus a megfelelő kategória. Kétségtelen az Új versek erős Baudelaire-hatása, utal Ady Verlaine-re és Jean Rictusre. A szimbolizmust jelzi a sajátos és egyéni szimbólumrendszer, a magánmitológia, a sejtelmesség; de éppúgy, mint a francia szimbolisták esetében Adynál is kevés a szimbolizmus elméletének megfelelő vers, gyakran egyértelműen fölfejthető metaforát, illetve metonímiát emel jelképpé.
2.) Szecesszió
Mivel tágabb kategória, Ady kapcsán szerencsésebb használni, illetve a szecessziós–szimbolista látásmód teljesebben fedi le az életművet. Ady életérzésének összetevői (az elvágyódás, a halál-problematika, a szerelemfelfogás), korai verseinek színvilága (arany, fekete) a szecessziót idézik.
3.) Expresszionizmus, szürrealizmus
1912-től kezdődően, majd ’14-től fölerősödve jelennek meg az expresszionista, illetve szürrealista elemek (Bori Imre, Rába György).
4.) Modernizmus
Király István terminusa Ady-monográfiájában. Szűknek érezve az addigi terminusokat használja a kifejezést, mely magába foglalja a századforduló és a korai avantgárd összes irányzatát. Ám a fogalom így parttalanná válik.

Kötetkompozíció és számmisztika
Az első igazi Ady-kötet, az Új versek tudatosan követi Baudelaire: ‘A romlás virágai’ felépítését. Adyt párizsi tartózkodása idején Léda ismertette meg a francia szimbolistákkal. Az ajánlás Lédának szól. Programadó vers: Góg és Magóg fia vagyok én, mely magába sűríti és előrevetíti a kötet világképének legfontosabb jegyeit és motívumait.
1.) Első ciklus: Léda asszony zsoltárai – az ajánlásnak megfelelően. A ciklus önmagában is megkomponált, s előrevetíti a diszharmonikus szerelmet, hiszen a terméketlen násztól (A mi gyermekünk) jut el a halálba hanyatló nászig (Héja-nász az avaron).
2.) A magyar Ugaron
Az önarcképszerű nyitóverstől (A Hortobágy poétája) jut el a címadó, összefoglaló záróversig.
3.) A daloló Páris
Léda révén kötődik az első ciklushoz, de az otthontalanságélmény révén a másodikhoz is, hiszen Adynál Párizs sosem önmagában, hanem a magyar valósággal összehasonlítva jelenik meg.
4.) Szűz ormok vándora
Vegyes ciklus; részletes kifejtése majd a ‘Vér és arany’ kötetben történik.
A kötetet záró vers – Új vizeken járok – összefoglalja és hangsúlyossá teszi, illetve még egyszer kiemeli saját költészetének újdonságát.
Néhány verscímtől eltekintve a művek címe 3 szóból áll. A számmisztikai hatás kapcsolatban áll Ady kiválasztottságtudatával.


Ars poeticái
Ady önmaga is érezte, tudta költészetének nóvum jellegét a magyar líratörténetben, ezért első kötetében kétszer is meghatározta ezt.
Góg és Magóg fia vagyok én... (1905.):
A vers szövegkohézióját eszmei–tartalmi szinten egyrészt a túlzsúfolt történelmi utalásrendszer, másrészt az ‘új’ szó halmozása biztosítja. A történelmi topográfia, illetve a történelmi személyek nevei nem tényleges történelmi értékükben szerepelnek, hiszen már Ady korában sem gondolta senki, hogy a magyarok Magógtól származtak, s Vazul volt a pozitív példa a magyar história alakításában. Jelképekről van szó, a lázadás és az értékeket elfojtó hatalmi berendezkedés ellentétéről. Góg és Magóg az Ószövetség több helyén és többféleképpen jellemzett törzsfők voltak, Anonymusnál Magóg mint a magyarok ősapja szerepel, s hivatkozik rájuk Ady is Bilek című publicisztikájában mint a világtól elzárt nép vezetője. Ez az elzártság a vers egyik központi motívuma, bár Ady nem tisztázza kellőképpen, hogy ki- vagy bezártságról van szó. Vazul – történelmi szerepétől függetlenül – a mindenkori hatalommal szembeni lázadás jelképe. Pusztaszer pedig a jelenkori hatalom szimbóluma. A lírai én magatartása a heroikusan tragikus lázadóé, az elbukás tudatában is küzdő emberé. Ady a magyar líra egyik legfontosabb motívumát a ‘mégis’-motívumot használja ennek érzékeltetésére. Az utolsó sor 3 állítmányából Ady kettős kötődése világlik ki. Az egész versben hangsúlyozott ‘új’ mellett a ‘magyar’ a sorsazonosságot jelzi mind az életben, mind a költészetben. A költészetre vonatkoztatva: miközben radikálisan szakít a magyar líratörténet konvencionális, a századfordulóra elsekélyesedett hagyományával, mélyen beágyazódik a nemzeti líra történetébe. Általános érvényűen szólva az ‘új’ a művészetben sosem az abszolút nóvumot jelenti, hanem másfajta hagyományokhoz való kötődést, mint a megszokott. Ady számára a meg nem értett, a világból kitaszított költők adják az új kötődést: Csokonait és Vajdát nevezi meg (később) elődjeinek.
Új vizeken járok (1905.):
A francia szimbolisták kedvenc jelképét, a hajót használja Ady, hogy a bizonytalanná váló, mégis megismerendő világhoz való viszonyát kifejtse. A ‘holnap’ és az ‘új’ szimbólumok hangsúlyozása jövőorientált és aktív költői magatartás hordozói. A lírai én célja a polgári világ szürkeségéből, centrumnak nevezett centrumnélküliségéből való elmozdulás akár a szakrális, akár az infernális felé. Poétikai és alkotáslélektani szempontból élet és költészet szoros kapcsolatát hirdeti; a kettő viszonyából az élet az elsődleges, a költészet változása, újdonsága a mindig változó élet függvénye. Ady változó ars poeticájának ez a legfontosabb változatlan eleme. Ez az ún. életes esztétika. Ezt fejti ki az 1908-ban Kosztolányi: Négy fal között című kötetéről írt recenziójában. Ebben Kosztolányit irodalmi írónak tartja, aki számára a költészet fontosabb az életnél. Ady felfogásában az igazi költészet valójában életdokumentum, s a lírai forma csak esetleges. (Bár az Ady–Kosztolányi polémiát személyes–egzisztenciális mozzanatok is motiválták – a Párizsban tartózkodó Ady helyére Kosztolányi lépett a Pesti Naplónál – valójában esztétikai, a magyar költészet jövőjét érintő problémáról volt szó. Kosztolányi több mint tíz, többnyire elismerő cikket írt Adyról, de a legnagyobb hatásút 1928-ban a Toll körkérdésére Az írástudatlanok árulása – Ady revízió címmel. Kosztolányi úgy látja, hogy az Ady-kultusz eltorlaszolja a líra egyéb lehetséges útjait, holott az Ady-költészet lényege, hogy egyszeri és folytathatatlan, s valós értékei mellett is modoros, indulati–emocionális; szókészletében, verselési lehetőségeiben szegényes.)
Hunn, új legenda (1913.):
A ’10-es évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a költészetével állandóan színen lévő, behatárolt költői eszközökkel dolgozó, sokrétű voltában is szűkös témakörű Ady-költészet kifáradt, lehetőségeit kimerítette. A jóbarát és mecénás Hatvany 1913-as cikkében arra figyelmezteti Adyt, hogy a megújulás csak a költői igényesség és műgond révén történhet, s példaként hozza Goethét és Aranyt. Az Ady-költészet nagy összefoglaló ars poeticája, önértelmezése az erősödő támadásokra született válaszként. Valójában nem mond újat az ‘Új versek’ kettős hitvallásához képest (Góg és Magóg fia vagyok én..., Új vizeken járok), de magasabb szinten fogalmazza meg azt. Mint minden ars poetica, ez is kettős tendenciájú: a vállalás és elutasítás gesztusában fogalmazza meg önmagát. A bűvész és a Minden szembeállítása magába foglalja a művészet kétféle értelmezését: az életes esztétikát és az “irodalmi esztétikát”. A bűvész, az irodalmi író az irodalmi hagyományok követésében, magában az esztétikumban látja a művészet lényegét. Ady az élet elsődlegességét vallja, hangsúlyozza a költészet közösségteremtő, világátalakító funkcióját. A cím – a Góg és Magóghoz hasonlóan – önmaga költészetét az újhoz és a régihez való együttes kapcsolódásban értelmezi. Hangsúlyozza ágyazottságát a magyar történelem és líra évszázados hagyományába (hunn), s egyúttal modernségét, a magyar életsors egyéni és megismételhetetlen átélését is. A verszáró kép ezt a gondolatot is kiemeli az Attila-mítoszra való rájátszásban.
Az Ugar-motívum
Az ‘Új versek’ ciklusai közül a legtöbb vitát, a legtöbb ellenérzést ‘A magyar Ugaron’ váltotta ki. Ady a magyar történelem prosperáló korszakában olyan nemzetképpel állt elő, olyan egyoldalúan lesújtó képet festett a hazáról, mely joggal váltott ki méltatlankodást nemcsak ellenfelei, hanem barátai körében is. Az Ugar jelképet Ady Széchenyitől kölcsönzi, akinél a magyar elmaradottság jelképe. Stilisztikai szempontból valójában egy metonímia emelődik inkább allegóriává, mint többértelmű szimbólummá. A ciklus gondolati–tartalmi egységét az Ugar szinonimái adják: magyar mező, magyar puszta, Tisza-part, Hortobágy stb. Összefoglalóan: Magyarország az elmaradottság színtere, a tehetségek temetője, az értékek pusztítója, a reménytelenség és kilátástalanság földje.
A Hortobágy poétája (1905.) (nyitóvers):
A magyar tehetség önarcképszerűen megrajzolt zsánerképe.
A Tisza-parton (1905.):
A kétséges eredetmítosz mint a nemzeti aranykor felvázolása után a jelen állapotát különféle rekvizitumok jellemző, hatásos felsorolásával mutatja be.
Lelkek a pányván:
A megkötöttség, a lekötözöttség, a tenniakarás és -vágyás elpusztítása hatásosan egy képbe sűrítve jelenik meg.
Korán jöttem ide:
Ady az ún. magyar költősors egyik fontos összetevőjét ragadja meg, a már Janus Pannoniusnál is megjelenő koránjöttség érzetet. A korán- és későnjöttség dimenziói a lírai én köztes állapotát jelzik, a költősors reménytelenségét, illetve a szabadítás megkésettségét.
A lelkek temetője:
Szentenciózus összefoglalója a reménytelen magyar sorsnak, a jobbat és többet akarás tragikus elvetélésének. Az éltek nem éltek paradoxonával fejezi ki a vegetáció, illetve a teljes élet ellentétét.
Találkozás Gina költőjével:
Ady az elátkozott magyar költősors egyik jelképének Vajdát tartja, a hétköznapiság világából kiemelkedő Montblanc-embert. A látomásos versben sajátos önkettőződés történik: a lírai én azonosul a látomásban a nagy költőelőddel, Gina pedig Lédával.
A magyar Ugaron (1905.):
A homogén költői képre épített vers látszólagos statikusságát oldja és feszültté teszi az értékszembesítés: a fent és a lent, a mozgás és mozdulatlanság, a csönd és a hang, a virág és a gaz, a múlt és a jelen. A lírai én egyszerre szemlélődő és értékelő magatartása jelzi a jellegzetes adys magatartásviszonyt, az elhatárolódás és vállalás kettősségét.
Léda-versek
A magyar líratörténet nagy szerelemmítoszainak egyike. Élet és költészet bár áthatja egymást, nem mindenben igazolja a másikat.
A kapcsolat története:
Ady 1903 őszén ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal Nagyváradon. A szépsége, asszonyisága teljében lévő fiatalasszony a Balkánról érkezett szülővárosába rövid pihenőre; többek között férje zavaros üzleti ügyeit is feledni. A fiatal újságíróhoz kezdetben csak szeszélyből, volt szeretője bosszantására közeledett, ám a kapcsolat egyre inkább elhatalmasodott rajtuk. 1904-ben Ady Léda után utazik Párizsba. A viszony csúcspontja az 1908-as nagyváradi Holnap-matiné, ahol együtt állnak a színpadon, s Ady Érmindszentre is elviszi Lédát, és bemutatja édesanyjának. Ettől kezdve több éven át tart a kölcsönös veszekedésekkel tarkított szakítás. A végleges után Léda eltűnik a közvélemény elől.
A kapcsolat költészettörténete:
Új versek
Léda asszony zsoltárai
Vér és arany
A Léda arany-szobra
Az Illés szekerén
Léda ajkai között
Szeretném, ha szeretnének
A különböző ciklusokban szerelmes versek – Léda nevének említése nélkül.
A Minden-Titkok versei
A szerelem titkai – szintén Léda említése nélkül
A menekülő Élet
Asszony és temető (az első nagy búcsúvers: Áldásadás a vonaton)
A Magunk szerelme
Imádság a csalásért (Elbocsátó, szép üzenet)
Ifjú karok kikötőjében

A Léda-szerelem eszme- és mentalitástörténeti háttere:

Az Új versek legprovokatívabbnak szánt, valójában legnépszerűbb ciklusa. Látszólagos újdonsága mellett is mélyen bennegyökerezik a XIX. század második felétől megjelenő szerelemfelfogás illetve szerelmi ábrázolás hagyományában. Ez a szerelmi életérzés elválaszthatatlan az egység felbomlásától, valójában annak következménye, s ezt Ady is nagy művészi erővel ábrázolta a ‘Kocsi-út az éjszakában’ című versében: “Minden szerelem darabokban”.
a.) Társadalmi–szociális aspektus
Női egyenjogúsági mozgalmak
b.) Filozófiai–bölcseleti szinten
– Schopenhauer
A férfi boldogtalanságának egyik forrása a nő, a faj fenntartója.
– Nietzsche
A nő méltatlan társa a férfinak (“Vigyél magaddal ostort!”)
– Ibsen
Nemesebb, mint a férfi, fel kell emelni, ki kell szakítani; meg kell adni számára az önmegvalósítás lehetőségét.
– Strindberg
A szerelem harc férfi és nő között, Haláltánc, melyben a férfi reménytelenül elpusztul a női brutalitással szemben.
c.) Tudomány
Darwin evolúció tana, a kiválasztódás, a küzdelem a létért elv a szerelemben is érvényesül, s éppúgy, mint az állatvilágban, a nőstény erősebb, mint a hím.
Szintén az élővilág analógiájára kapcsolódik össze a szerelem, a beteljesülés és a halál képzete.
d.) Irodalom–művészet
A polgári világ erkölcsi bizonytalansága, illetve a látszaterkölcs elleni tiltakozás szüli a XIX. század második felétől felerősödő perdita kultuszt (=utcalány). Már a romantikában is megjelenik az erkölcsileg tiszta utcalány (Dumas: Kaméliás hölgy), de a perditakultusz fénykora a naturalizmus és a századforduló (Zola: Nana; Maupassant: Gömböc; Reviczky Gyula: Perdita ciklus). A szerelem szétesése tükröződik a testi és az érzelmi oldal szétválasztásában, az infernális és a plátói szerelem megkülönböztetésében (Baudelaire: A romlás virágai).
Bár a szakirodalom hangsúlyozza az Ady–Léda viszony provokatív jellegét (Léda idősebb, férjezett, zsidó), a század első évtizedében ez már nem számít lázadásnak.
A vár fehér asszonya
Félig csókolt csók:
Az örökké félbemaradt, soha be nem teljesülő emberi érzés verse. Dinamikáját a beteljesületlenség = élet, a beteljesülés = halál feszültsége adja.
Vad szirttetőn állunk:
A szerelem mint harc, mint testiség jelenik meg (“véres hús-kapcsok”), sajátosan szecessziós díszletek között.
Meg akarlak tartani (1904.):
A vágy és beteljesülés antitézisére épül a költemény, hangsúlyozva a vágyakozás teljességét, a beteljesülés részlegességével szemben. Az emlékezés megszépítő erejét és hatását hangsúlyozza a valósággal szemben.
Az utolsó mosoly
Héja-nász az avaron (1905.):
A szecesszió szerelemképének reprezentatív alkotása. Hatásos metaforikájával elfordul a szentimentális, biedermeier, bensőséges, idillikus, gyakran kissé negédes képeitől (galamb, gerlice, őz). A diszharmonikus, halálba hanyatló, az idővel perlekedő szerelmet ábrázolja Ady.
Az én menyasszonyom (1900.):
Az Új versek legkorábbi darabja, szerepelt már az előző kötetben is – más címmel. Erősen kötődik a XIX. század második felétől divatját élő perditakultuszhoz. Az egyik leghatásosabb szerelmes vers. Azzá teszi az erőteljes és provokatív felütés, a konvenciók egyéninek tűnő, az átéltség élményét megadó felhasználása.
Csolnak a holt-tengeren:
Az ősi hajó toposzt átértelmezve – az anatómiai hasonlóságokat felhasználva – következetes képi egységben szecessziós motívumokat alkalmazva fogalmazza meg szerelemélményét.
Lédával a bálban (1907.):
Hatásos és kifejező szecessziós díszletek között a költészet ősi motívumait (élet – halál, haláltánc, évszakmotívum) felhasználva a szerelem és halál együvé tartozását fogalmazza meg.
Elbocsátó, szép üzenet (1912.):
A szakítás véglegességének akarása mint lélektani alaphelyzet magyarázhatja a szerelmi kapcsolat újraértékelésének egyoldalúságát. Ady különbséget tesz Adél és az általa teremtett Léda között. Az egyik iránt kíméletlen, a másikkal a szakítás gesztusával együtt is némileg elégikus a lírai én magatartása. Adél legfőbb tévedése, hogy azonosnak vélte magát az Ady-teremtménnyel, ebből fakadt szerepzavara, önmaga jelentőségének túlértékelése. Ám túlértékeli magát szükségszerűen a lírai én is, nietzschei fordulatokat (pl. csillagsors) használva hirdeti a férfi felsőbbrendűségét.




Párizs-versek
Ady 1904–12 között 8 alkalommal járt Párizsban. Az életrajzi tények és a költeményekben megjelenő városkép némileg ellentmond egymásnak. Ady számára Párizs a konkrét élményektől független jelkép, és nem a korabeli párizsi művészethez kötődik, hanem az évtizedekkel korábbi szimbolisták városához. Sajátossága ezeknek a verseknek, hogy legtöbbször a magyar valósággal összehasonlítva jelennek meg a francia főváros képei, s az összevetés képei, hogy Párizs az élet, a művészet jelképe, Magyarország a halál és műveletlenség hordozója.
A Gare de l’Esten (Párizs keleti pályaudvara):
A vers egyik tételmondata: “Óh, az élet nem nagy vigalom / Sehol. De ámulni lehet.” A kijelentés viszonylagossá teszi az összevetést, illetve az elviselhetőség és elviselhetetlenség szintjén teszi meg. Ily módon válik központi fogalommá a dal, a művészet, s ez logikusan hozza magával az élet és halál motívumainak szembeállítását is. Az antitézist nem oldja, sőt tragikus szintre emeli az érzelmi vállalás, mely a racionális döntés lehetőségét az erkölcsi kötelesség mégis-moráljával váltja. (“Elátkozott hely. Nekem: hazám...”, “Mégis megyek. Visszakövetel / A sorsom.”)
Párisban járt az Ősz (1906.):
A verlaine-i chanson-típusú dal legtökéletesebb megvalósulása. Ady zenévé oldja, s éppen ezáltal általános szintre emeli az elmúlás megsejtésének élményét, az életben a halál állandó jelenlétét.
Páris, az én Bakonyom (1906.):
A meglepő topográfiai azonosítást az első versszakban megadott szemléleti hasonlóság magyarázza (“Ember-sűrűs, gigászi vadon.”). Az összehasonlítás talán ebben a versben a legerőteljesebb.
  
A pénz-motívum
A motívum feltűnik már az ‘Új versek’-ben is, ciklusszervezővé a ‘Vér és arany’ kötetben válik. Ady a polgári világ, az indusztriális társadalom azon jellemzőjét ragadja meg, mely szerint a pénz immár nem fizetőeszköz, hanem az emberi kiteljesedés kizárólagos forrása, a boldogság és boldogtalanság lehetősége, az élet princípiuma. A téma az irodalomban a XIX. századi nagyregényben jelentkezik domináns módon, s a naturalizmus teszi meg központi regényszervező motívummá.
Harc a Nagyúrral (1905.):
Az individuumnak a pénzzel és a pénzért folytatott reménytelen küzdelmét jelképezi Ady. Az élet gazdagsága, sokszínűsége, újdonsága csak a pénz által nyerhető meg, s ez a tudat teszi rendíthetetlenné, legyőzhetetlenné, ironikusan hallgataggá a disznófejű Nagyurat.
Mi urunk: a Pénz:
A pénz az ön- és közmegbecsülés feltétele, az ön- és közmegítélés kiindulópontja és mércéje. Az intellektuális, az érzelmi élményszerzés emberi tevékenység, csak a pénz által valósulhat meg.
Vér és arany:
Ady szerint a világ két princípiuma a vér és arany, a szexualitás és a pénz. A változékony világban, történelemben e két tényező képviseli az állandóságot.
Pénz és karnevál:
A nagy Pénztárnok:
A pénz paradoxonát fogalmazza meg Ady azzal, hogy a végső kifizetés a halálban történik meg.
   
 Létharc-versek

A második világ alapvető jellemzője, hogy a biztos értékrend hiányában az individuumokra szétesett, esetleges közösség életének meghatározója a létért folytatott egyéni küzdelem, a “bellum omnia contra omnes”. A szabadverseny világának törvényszerűségét az egész élővilágra kiterjesztő Darwin, illetve visszahatásként a szociál-darwinizmus tana fogalmazta meg legerőteljesebben. Ez a gazdasági–biológiai elv a századforduló korára elvesztette gazdasági–tudományos–bölcseleti hátterét, a létharc mitikussá és jelképessé vált, s az individuum reménytelen küzdelmét a fönnmaradásért a megragadhatatlan erőkkel szemben világirodalmi szinten is Ady fogalmazta meg talán leghatásosabban. A létharc-versekhez szorosan kapcsolódnak (egyes felfogások szerint új témakört is alkotnak) a mámor- illetve a halál-versek.
A fekete zongora:
Ignotus híres mondása szerint: “nem értem, de gyönyörű”. Valójában az egyik legjobban végiggondolt, egységben tartott, logikusan felépített versről van szó. Az élmény, amit megfogalmaz, a bordalok évezredes hagyományára épül, mely szerint az élet elviselhetetlen a mámor nélkül. Ady valójában lefejti a dal típus konvencionálisan erőltetett könnyed hangvételét, s fölmutatja a műfajt létrehozó valódi gondolatot és életélményt, a vak végzetnek kiszolgáltatott egyén fájdalmát, szorongását. (Közvetlen előzménye Csokonai: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz passzusa: “Keserves Sors, adjatok bort”.) A vers érzelmi íve a delirium tremens ívét idézi, a nekikapaszkodó indulattól a csúcsponton át a csöndes elnyugvásig.
Özvegy legények tánca:
A címben jelölt oxymoron a természetesnek mondott létállapotból való kiválás tragikus feszültségét hordozza. A polgári világ konvencionális keretei közül csak a mámor révén lehet kilépni, s ez a kilépés egyszerre heroikus, hiszen a fennálló világrenddel való szembeszegülést jelzi, másrészt tragikus, hiszen szükségszerűen vezet el a haláltáncban realizálódó bukáshoz.
Jó Csönd-herceg előtt:
Az emberi létezés paradoxonának költői kifejezése, mely szerint életünk a maga temporalitásában nem más, mint folytonos menekülés a halál elől. A felütés Dantére játszik rá, az életre és eltévedtségre, de Adynál nincs már Vergilius és Beatrice, azaz nincs kalauz. A megszemélyesített halál pozitív tartalmú megnevezése az embernek az elmúláshoz való ambivalens viszonyára utal.
Az ős Kaján (1907.)
Sírni, sírni, sírni
Három őszi könnycsepp:
A halál-versek paradox módon az élethez való viszony versei. Gyakori előfordulásuk – különösen a korai kötetekben – éppúgy fakad a szecesszió élményéből, mint a századelő céltalanságából, a törtségérzetből. A központi motívum e versekben a sírás, a könny. Ady ezzel Schopenhauer részvét-etikájához kapcsolódik, ami szerint a szenvedés és a kielégítetlen vágy általános létállapotában csak az embertársainkhoz való részvét lehet az egyetlen követendő magatartásforma. Adynál a kölcsönös részvét helyett – a korai, fölfokozott, nietzscheiánus én-kultusz nyomán – az önrészvét a meghatározó.




Istenes versek
Költészetének szinte ez az egyetlen rétege, melyet fenntartás nélkül fogadott a korabeli kritika, s Balassi mellett a legjelentősebb magyar istenes költőnek nevezték. Ady ‘Isten az irodalomban’ című esszéjében elméletileg is tisztázta a témához való viszonyát. A kálvinista valláshoz kötődő egyértelmű gyermeki hit után az ifjúkor radikális istentagadása következett. Ez a válasz azonban Ady szerint éppen végletességénél fogva nem tartható fönn, s önmagát – felnőttként – szabad gondolkodónak minősítette Istenhez fűződő viszonyában.
Az Isten-élmény rétegei:
– a gyermekkori szertartásemlékek, ünnepek
– a vallási közösség megtartóereje
– a Biblia; elsősorban az Ószövetség és a zsoltárok; ezek dallama és szókészlete
– kimutathatóan, illetve közérzet szintjén Nietzsche, Kierkegaard, illetve az általa megfogalmazott paradoxon: a hit ráhagyatkozás valakire, akinek létében nem vagyunk bizonyosak
Az Isten-téma ‘Az Illés szekerén’ kötetben jelentkezik először ciklusszervezőként, s ettől kezdve folyamatosan jelen van az életműben.
Az Úr Illésként elviszi mind... (1908.):
A művészlét, a kiválasztottság-tudat baudelaire-i ihletésű költeménye.
Az Úr érkezése:
A szerető, a gondviselő Isten képe fogalmazódik meg.
Krisztus-kereszt az erdőn:
Az ifjúkori emlék felidézése mint versszervező elv, az objektív és szubjektív idő kettősségében az értékek és életelvek átértékelhetőségéről is vall. Így válik az egy ‘Igen’ és egy ‘Nem’-ből két ‘Igen’, azaz életünk időbeliségében tudomásul vesszük, hogy van időtlen, azaz havas Krisztus-kereszt az erdőn.
Ádám, hol vagy?:
A cím a bűnbeesés utáni jelenetre utal, mikor Ádám félelmében elbújt Isten elől. A vers a modern kor emberének köztes állapotát ábrázolja, melyben együtt van jelen az Istentől való elzárkózás igyekezete és a rátalálás vágya. Ebben a szituációban a lírai én számára az utóbbi törekvés ábrázolása és megélése válik fontossá, azaz a haragvó és bosszúálló istenképtől a szerető Isten képéig való eljutás.
A Sion-hegy alatt (1908.):
Az istenkeresés paradoxonának legerőteljesebb költői ábrázolása. Ez az ellentmondás többféle szinten jelentkezik a versben. A lírai én felnőttként a gyermeki bizonyosságra vágyik, illetve a megnevezés általi birtoklásra. Az öregnek és fáradtnak ábrázolt Isten viszont állandóan jeleket ad a világ számára, az örömhírt azonban képtelen felfogni és befogadni az ember. Egymás mellett megy el tehát az Isten és az ember útja, s a kegyelmi állapot ritka találkozásában a kölcsönös gesztusoknál egyértelműbb bizonyítékokra vágyik a lírai én.
A nagy Cethalhoz:
A költői kép, a szimbólum találóan írja le a bizonytalanná váló világképben az egyértelműségre vágyó ember és világ törekvését.
A vidám Isten:
Nem elsősorban a nietzschei ihletésű életkultusz és mámor hirdetéséről van szó, hanem annak felismeréséről, hogy az élet folytonosságában, mely egyszerre evilági és túlvilági, a halál csak intermezzo, mely a maga pillanatnyiságával nem szakítja meg az élet kontinuitását.



A személyiség problémája Ady költészetében:
Sem utódja, sem boldog őse... (1909.):
A vers egyszerre hirdeti a századelő, a szecesszió individuum-kultuszát, az individuális perspektíva nagyszerűségét, és mutat rá a nézőpont szűkösségére, a meghaladás igényére. Valójában a váltás verse, az individualizmusból a perszonalizmusba történő átlépés igénye fogalmazódik meg. Az individualizmus az ember egyszeriségét, megismételhetetlenségét hirdeti, s a személyiséget a világ középpontjába helyezi el. Az én azonban önmagába zárt immanens rendszer. A perszonalizmus a személyiséget nyitottnak tételezi fel, s a lényeget az Én–Te viszonyra helyezi, azaz a személyes, interperszonális kapcsolatra, megkülönböztetve ettől ember és világ elidegenedett viszonyát, az Én–Az kapcsolatot. (Martin Buber)

Törtségérzet, fragmentalitás
Kocsiút az éjszakában (1909.):
Az adys szimbólumalkotás művészi szempontból egyik legtökéletesebb megvalósulása. Sikerének titka, hogy elszakad az allegorikus–metonimikus, egyértelműen értelmezhető versépítkezéstől, s egy korélményt, az egységes világkép szétesését, s az ezzel együttjáró félelemérzetet és bizonytalanságot világirodalmi szinten is páratlan tömörséggel és művészi intenzitással fejezi ki.

Háborúellenes költészete:
Az állandó költői jelenlét programját valló Ady négy év hallgatás után jelentette meg 1918-ban ‘A halottak élén’ című kötetét. A hallgatás okai:
– a háborús körülmények
– a kiadó hiánya
– a közönség bizonyos elfordulása költészetétől
– költészetének kifáradása, melyre már a kortársak is felfigyeltek (Hatvany-bírálatok)
A kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele Hatvany Lajos, s bár néhány reprezentatív vers kimaradt a kötetből (Új, s új lovat), a kötet jelentősége, művészi összefogottsága csak az ‘Új versek’-kel mérhető.

Világképi jellemzői:
Az általános szellemi és erkölcsi eltévelyedés időszakában (a katonák énekelve mentek a frontra, az Internacionálé a háború idejére felfüggeszti az osztályharcot, amerikai írók – a későbbi elveszett nemzedék tagjai (Hemingway, Dos Passos, Fitzgerald, Cummings) – jönnek át az európai frontokra, hiszen a háborút a férfias erőpróba színterének tartják; a háború elején a később harcos antifasisztává, a polgári humanizmus deklarálójává váló Thomas Mannt franciaellenes, a francia írókat németellenes nacionalista érzelmek fűtik) Ady költészetében kezdettől fogva mélyen és egyértelműen háborúellenes és humanista álláspontot képvisel. Egyetlen költemény kivételével a megírást kiváltó okok között nem találunk konkrét háborús eseményt, Ady mindig a világégés egészét láttatja. A háború a zűrzavar, a káosz, az apokalipszis ideje. Ennek felismerésével átértékelődnek a korábban vallott eszmék és eszmények is. Legszembetűnőbben ezt a Tegnap–Holnap motívumpár értéktartományának megváltozása jelzi. Az induló Ady számára a Holnap és az Új a legfontosabb érték, s ezzel állt szemben a Múlt visszahúzó ereje. A háború perspektívátlan idejében a Jövő, a Holnap csak újabb borzalmak szülője lehet, ezért megtartó értékké a Múlt, a Tegnap lép elő. Megváltozik a lírai énnek a közösséghez való viszonya is. Az ostorozó, bíráló hangot a közös sorsvállalás felelőssége váltja fel. Mindez azt is jelzi, hogy a szecessziós–szimbolista látásmód és világértés megváltoztatására kényszerül Ady, hiszen az individuális perspektíva a válaszok szűkös lehetőségét nyújtja csak. Tükröződik ez az újfajta látásmód a költészetértelmezés, illetve a költői feladat újraértékelésében. Az írástudók feladata az emberiség felhalmozott erkölcsi, kulturális értékeinek őrzése, túllépés a ma rettenetén, az időbeliség és történetiség jegyében.

Poétikai–esztétikai jellemzők:
– A szecessziós–szimbolista, túlornamentizált jelképek helyébe elvont fogalmakat emel szimbólummá (vér, ember stb.).
– Előtérbe kerül a modern költészet változásaival párhuzamosan a drámaelvű líra, illetve a drámai monológ (Rába György), szoros összefüggésben az újfajta individuumfelfogással.
– Megjelennek az avantgárd hatások elsősorban az expresszionizmus (Bori Imre) – a korélménynek megfelelően (zaklatottság), illetve a tudat mély rétegeit feltáró szürrealista jegyek (Rába György).
Hát ahogyan a csodák jönnek...:
A kötet nyitódarabja egyszerre a rezignált kiábrándultságé, de rámutat a költészet újfajta értelmezésére, ahol már nem a költő, hanem a vers írja önmagát a cél képzete nélkül.
Emlékezés egy nyár-éjszakára (1917.):
A vers kulcsszava a fordulat, az emberi világ átcsapása apokaliptikus jelenbe, anélkül azonban, hogy a végső igazságszolgáltatást követően az isteni rend jönne el. A fordulat különböző szinten jelentkezik és értelmeződik. A biografikus, illetve annak szánt mozzanatok mellett elvont eszmetörténeti szint is jelentkezik: a világégés és pusztulás legfőbb okai a szeretet hiánya, a részeg gondolat.
Ember az embertelenségben (1916.):
Az egyetlen vers, melynek azonosítható a történeti élményháttere: a csucsai várkastélyból nézi “a borzalmak tiport országútján” menekülő erdélyieket. Ady alkotáslélektani mozzanatként az eleváció élményét használja, ez a fölülemelkedés és perspektíva adhatja meg a távlatos gondolkodás reményét. A magyar költészet legnemesebb hagyományaihoz visszafordulva fogalmazza meg magyarságélményét: “magyarságom értéke és mértéke emberségem értékével és mértékével azonos”.
A Rémnek hangja:
Bár eszmetörténeti szempontból a ‘Kocsi-út az éjszakában’ törtségérzete és a háború káosza között nem állítható felelősséggel kauzális viszony, a háború apokaliptikus valóságában ott érezhetjük a közérzet realizálódását (“Minden Külön össze-zsibolygott / S mégis mindenek szét-szakadtak”).
E nagy tivornyán:
A “kizökkent az idő” hamleti dilemmája vetődik föl a versben, lebontva ennek összetevőire: az erkölcsi és mentalitásbeli relativizmusra, a jó és rossz különbség tételének hiányára, az élet értéktelenségére és ebből fakadó értelmetlenségére.

A múltőrzés versei:
Tegnapi tegnap siratása:
A múltőrzés jellemzője, hogy az értékek a jelenből visszatekintve kapják meg fontosságukat, a “megrontásoddal megszépült varázs” által. Némileg ellentmond ennek, amikor ok-okozati összefüggést teremt az individuum nietzschei felfogása és ennek kudarca, valamint a jelen állapota között. Mind az istenülés tévképzete, mind a jelen antiindividuális emberképe tévút.
Mag hó alatt:
Az alapvető természeti kép mint szervezőelv arra figyelmeztet, hogy a jelen borzalmából csak az individuális perspektíva meghaladásával, a történetiséggel, az örök körforgás felismerésével lehet túllépni. A tegnap őrzése önmagunk és a remény őrzése, mely egyúttal az önhűség kifejezője is.
Intés az őrzőkhöz:
A kései Ady-költészet egyik legszebb ars poeticája – nem változtatva az adys költészetértelmezések fő irányán – nem esztétikai, hanem erkölcsi programot fogalmaz meg. Az értelmetlenség, az állat-hős igék idején a jelen viszonyain túl nézve az ember “Szépbe-szőtt hitét” kell megőrizni. Fontos mozzanat Ady múltőrző verseiben, hogy annak összetevői apró, s látszólag jelentéktelen, a jelenben szinte értelmezhetetlen, s csak a múlt által értékké váló mozzanatok. Az emlékezéstechnika dominanciája – akarva-akaratlanul – a bergsoni időélmény jelenlétét mutatják, melyben szétválik az objektív, fizikai idő és a szubjektív idő, a dure., a tartam.
Az eltévedt lovas:
Ady egyik legösszefogottabb, mindvégig egységben tartott, alapvető szimbólumát rendkívül sokféle értelmezési lehetőség felé kitágító verse. A versen végigvonuló fenyegetettség, céltalanság egyszerre jelezheti a XX. századi individuum, a tárgyiasított költői én bizonytalanságát, a magyarság örökös úttévesztését. Költői bravúr, ahogy az elkoptatott motívumok, szóképek, erős konnotációjú fordulatok bonyolult, összetett értelmezési lehetőséget kínálnak.
Új s új lovat:
A háborús versek sajátossága a hangnem, illetve a világhoz, emberhez való viszony és magatartás megváltozása. Az akartan, provokatívan kíméletlen hangnemet, az ostorozó hangvételt a megértés váltja fel. Ennek legszebb kifejezője e vers, melyben az egyéni lét pillanatnyisága és a történelmet jelképező nagy Nyil közti aránytalanság tragikumát a megérkezettség illúziója oldja. Ady rendkívül árnyaltan ábrázolja a körkörösség és teleologikusság problémáját; az egyéni élet önmagába visszatérése, ennek tragikusan elégikus volta föloldódik a történelem egyén által nem követhető, de a “piros, tartós örömig” elvezető célelvűségében.
Krónikás ének 1918-ból:
A tudatos archaizálás többféle funkciójú. A bokorrímként megjelenő ragrímek a monotóniát, a kilátástalanságot, a káoszt mint állandó jelent érzékeltetik. A XVI–XVII. századi krónikaszerzők hangjának felidézése Ady esztétikai–poétikai útkeresését is jelzi, a lírai én tárgyiasítását és egyben feloldódását az ábrázolt tárgyban, s eltávolodását az élmény pillanatnyiságától.
Csinszka-versek:
Boncza Berta szerepe Ady életében máig vita tárgya. Az azonban bizonyos, hogy Robotos Imre szándékoltan illúziófoszlató és -romboló tanulmánya (Az igazi Csinszka) a valóságnak, a tényeknek csak szerény szeletét fedi. A fiatal lány és a beteg költő kapcsolatának boncolgatása túl van az irodalomtörténet feladatán, különösen az értékelés lehetőségén, s a magánélet kívülállók számára többnyire érthetetlen szféráit érinti.
Más megítélés alá esik a Csinszka-szerelem költői megjelenítése. ‘A halottak élén’ kötet ‘Vallomás a szerelemről’ ciklusa tartalmazza e verseket. A kötet egészének megfelelően stilisztikai egyszerűsödés figyelhető meg, háttérbe szorul a szecessziós ornamentika és szcenika. A szecessziós–szimbolista versépítkezést felváltja a letisztult, népdalokat idéző, elégikus hangoltságú műforma. A Csinszka-versek legfőbb kérdése: lehet-e a szerelem menedék, rév, kikötő a világban, a világgal szemben? A válasz bizonytalan, mégha erősebbnek is érezzük az ‘igen’ akarását.
Vallomás a szerelemről:
A szecessziós én-kép, a túlnagyított személyiség öröksége keveredik a másikban való feloldódás perszonalista irányultságú vágyával. A hangvétel megváltozását a fölütés mesei fordulatra történő imitációja jelzi.
Cifra szűrömmel betakarva:
Az ismert népdalt idéző felütés után a magánélet boldogságvágya és a világ embertelensége közti ellentét szervezi a verset. A szerelmi harmónia vágyánál, az egymásratalálás boldogságánál erősebb az a felismerés, hogy az ember nem lehet boldog a világban, a világ ellenében.
Őrizem a szemed:
A dal egyik sajátos és a századfordulón, századelőn népszerű típusának, az elégikus chansonnak talán legszebb képviselője a magyar lírában. Az érzelem egyneműségét, a homogén hangulatot a bizonytalanságot, kétséget kifejező szavak, kifejezések bontják meg: rettenet, riadtan, nem tudom stb. Nemcsak az életkor, az elmúlás közelsége okozza a bizonytalanságot, hanem az ellenséges világ is.
De ha mégis?:
A Csinszka-verseket meghatározó kettősség talán ebben a versben fogalmazódik meg legerőteljesebben. Az emberi értékű megmaradás feltétele a múlt őrzése, ám kétséges, lehet-e őrizni egyáltalán értékeket a minden humánumot tagadó korban. Lehet-e a személyes kötelék, az emberi érzelem, a szerelem és szeretet megtartóerő a világgal szemben. A válasz a bizonytalanságé: “de ha mégis”, azaz az akart bizonyosság érzelmi válaszát a ráció kontrollja teszi kétségessé.
Nézz, Drágám, kincseimre:
Minden igazi számvetés, ha őszinte és önhazugság nélküli, a hiány és a nincs számbavétele, azaz minden emberi leltár negatív leltár. A látszólagos értékek hajszolása után a végső pillanatban csak a “lázáros kincsek” maradnak. Ezt a tudatot nem feledteti, legfeljebb elviselni segít az asszonyi hűség és a szerelem.

Kuruc-versek:
A kuruc versek
Ady egyik legsajátosabb, legegyénibb ciklusa. Először a ‘Szeretném, ha szeretnének’ kötetben az ‘Esze Tamás komája’ ciklusban jelenik meg, s ettől kezdve mindvégig jelen van költészetében, kapcsolódva a magyarság-versekhez és -tematikához (A Minden-Titkok versei – A Magyarság titkai ciklus; Ki látott engem – Sípja régi babonának ciklus; A halottak élén – Az eltévedt lovas ciklus).
A témakör felbukkanásának többféle oka van. A kuruc hagyomány rendkívül erőteljesen élt a kálvinista közösségekben, így az Ady családban is. A kurucok a magyar függetlenségért vívott harc jelképei voltak, a meg nem alkuvásé, az igaz magyarságé. A kurucokhoz kapcsolta Adyt származása is, hiszen a kurucok nem szegénylegények, hanem többnyire elszegényedett kisbirtokosok voltak. Ady ezen motívuma, témaköre részben kapcsolódik, részben újraértelmezése az 1870-es évektől kezdődő és a millenniumi ünnepségekig csúcsosodó kuruc-kultusznak. Thaly Kálmán gyűjtőmunkájának köszönhetően sok régi kuruc-kori költemény került elő a XIX. század második felében, s vált rendkívül népszerűvé. Igaz, hogy a legnépszerűbb verseket maga a történész-költő írta, s illesztette be a válogatásba. Thaly Kálmán vezetésével felkutatják a kuruc-küzdelmek korának emlékeit is, s hazahozzák II. Rákóczi Ferenc földi maradványait. A millennium “hivatalos jelképévé” a kuruc vált, ezt jelzi a szoborcsoport öltözéke is. A kuruc a nemzeti függetlenség és szuverenitás szimbóluma a századfordulón. Ady megőrzi a kuruc-küzdelmek lírájának néhány topográfiai, történelmi, eseménytörténeti utalását (Késmárk, Munkács, Bercsényi, Bezerédi, Buga Jakab), de átértékeli a kuruc-mítoszt. Adynál a reményeiben megcsalt, az elárult, a hazájából számkivetett ember jelképévé válik, de egyúttal a reménytelen küzdelmet mindig vállaló, hazájába visszavágyó magyar szimbóluma is. A kuruc-sorsban megragadott élethelyzet egyúttal kifejezője lehet a XX. századi individuum otthontalanságának is.
Bujdosó kuruc rigmusa:
A reménytelenségében, céltalanságában, értelmetlenségében fölvállalt küzdelem adja meg Ady magyarságsorsának, illetve e sors értelmezésének heroikus, illetve felemelően tragikus voltát. A balladás tömörségű és hangvételű költemény utolsó két versszakában tudatosan idézi Arany ‘Rege a csodaszarvasról’ című Ady által a legszebb magyar balladának nevezett művét, pontosabban Arany fájdalmasan költői vízióját az örök magyar úttévesztésről: “Kerek az ég mindenfelé, / Anyánk, anyánk meghalsz belé.”
Négy-öt magyar összehajol:
Ady nemzetkarakterisztikájában, történelemértelmezésében a magyarság, illetve annak sorsa determinált, illetve a legjobb szándék és akarat ellenére is örökké kényszerpályán mozog. Mivel a nekibuzdulásokat végig nem vitt tettek követik csak, nem marad más, mint a históriára és a végzetre való rákérdezés, illetve a könny, a sírás. Ez a tehetetlen magatartás mégis hordoz valami mélyen emberit és igazat, a ráció , a kívülállók számára felfoghatatlant, emberibbet az egyértelmű válaszok hahotájánál.
Hajó a ködben:
A vers középpontjában az egyik legtalálóbb Ady-jelkép áll, a köd-ország.
Esze Tamás komája
A föl-földobott kő:
Az elemi egyszerűségű kép, mely a verset szervezi, látszólagos egyszerűségével a legelemibb emberi érzések egyikének, a hazaszeretetnek és identitásnak, a közösséghez való tartozásnak a kifejezője.
Két kuruc beszélget (Tyukodi pajtásom...)
Ülj törvényt Werbőczi:
A baloldali polgári radikalizmus eszméinek hatására jelennek meg a ’10-es évek elején az ún. úri Magyarországot ostorozó versek.
Sípja régi babonának
Az Idő rostájában:
A jelkép azért találó, mert magábasűríti a történelem végzetszerűségét és alakíthatóságának lehetőségét.

Egyéb versek:
A Duna vallomása:
A folyó már a preszókratikus filozófusoktól kezdve az állandóság és változás kifejezője. Hérakleitosz szállóigévé vált töredéke szerint: “Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” – ez a panta rei (=minden mozog) elmélete. Míg a XVIII–XIX. században elsősorban a Tisza ábrázolása került előtérbe (Bessenyei György: A Tiszának reggeli gyönyörűsége; Petőfi Sándor: A Tisza stb.), kapcsolódva a nemzeti öntudat erősödő érzéséhez is, addig a XX. században magyarságunkat gyakran a Duna jelképezi. Ady verse a magyarság és európaiság antitézisének kimondására épül, s tragikus élményét az adja, hogy éppen az örökké egy és örökké változó Duna mondja ki ezt.
Levél-féle Móricz Zsigmondhoz:
A tudatosan archaizáló, néhol az Arany-balladák szófordulatait idéző hang az életmű értékelésén túl hittétel élet és művészet örök vitájában – az élet mellett.
A fajok cirkuszában (1910.):
A sokszor ismételt gondolat fejeződik ki: a magyar sors kilátástalan reménytelensége és a mégis vállalás kettőssége; ám ebből most hangsúlyozottan az előbbi gondolat a meghatározó.
A grófi szérün:
Politikai radikalizmusának megnyilvánulása.
Csák Máté földjén:
Ady számára a proletariátus elsősorban az agrárproletariátust jelenti.
A Hadak utja
Dózsa György unokája
A muszáj-Herkules:
A provokatív hang a kényszerből vállalt szerepnek szól.
Akarom: tisztán lássatok
Álmodik a nyomor:
A nagyvárosi munkáslétforma viszonylag ritkán jelentkezik Ady költészetében. Az itt felvetett problémakör József Attilának a ’30-as évek elején írt verseiben teljesedik ki.
Üdvözlet a győzőnek:
Ady utolsó verse. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság első hónapjainak eufóriája múltán a román csapatok Budapestig jutottak. Ady minden illúzió nélkül vet számot hazája sorsával.


2012. március 28., szerda

Töri faktos powerpoint

1848-49-es szabadságharc és forradalom:

https://docs.google.com/presentation/d/1er7IiR4Ynz7ItCakeDRlaUEtsoVR-D5ZLIZiRScSPak/edit

Pesti forradalom: 1848. március 15.:


https://docs.google.com/presentation/d/17qAoUbweRCzcxFfT2WcUtUgnuWTJ9fxkNiVeMy4x3dc/edit

2012. március 20., kedd

Magyarország története. A nagy nemzeti reformok megalkotása (1848.)




A márciusi forradalom: Előzménye Kossuth Lajos Felirati javaslata (1848.III.3). Ebben az országgyűlést az Ellenzéki nyilatkozat elfogadására, a bécsi udvart arra kéri, hogy az örökös tartományok számára is adjon polgári alkotmányt. Ez késik, mire Bécs népe fegyvert fog és eléri Metternich menesztését (1848. március13).
- A pozsonyi országgyűlés felsőháza e hírre másnap elfogadja a felirati javaslatot. Elhatározzák, hogy ennek és Batthyány miniszterelnöki kinevezésének jóváhagyását kérő küldöttség hajózik fel Bécsbe. A küldöttséget az osztrák főváros népe szeretettel, az állami konferencia (kamarilla) időhúzó taktikával fogadja. Széchenyi javaslatával (III. 17-én) végül célt érnek, mert V. Ferdinándtól István főherceg teljhatalmú biztosi-, Batthyány Lajos pedig  miniszterelnöki kinevezést kap. A küldöttség visszatérte után az országgyűlés dönt Pestre költözéséről, és nagyvonalú törvényalkotásba kezd.
- Pesten közben az ifjú Magyarország képviselői előrehozzák a József napra (III. 19-ére) tervezett népgyűlésüket, melyre Petőfi a Nemzeti Dalt, Irinyi a 12 pontot írja; Mit kíván a magyar nemzet? címmel. Ez a reformok tömör, radikális, népszerű kifejezése: „1.) Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2.) Felelős minisztérium Buda-Pesten. 3.) Évenkénti országgyűlés Pesten. 4.) Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5.) Nemzeti őrsereg. 6.) Közös teherviselés. 7.) Úrbéri viszonyok megszűntetése. 8.) Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján 9.) Nemzeti Bank. 10.) A katonaság esküdjön meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk! 11.) A politikai státuszfoglyok szabadon bocsátassanak. 12.) Unió Erdéllyel.” E polgári reformprogram néhány eleme ma is aktuális.
Március 15-e reggelén a Pilvax kávéházból indulnak útnak a márciusi ifjak azért, hogy megnyerjék a reformok ügyének Pest-Buda népét. Először az egyetemi karokra, majd a Landerer és Heckenast nyomdába mennek, ahol (a tulajdonos ötletére) lefoglalják a nyomdagépet, és a sajtószabadságot így kivívva kinyomtatják a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Ezután a Nemzeti Múzeum előtt ernyőkkel, nemzeti színű zászlókkal és a fenti röplapokkal felszerelkezett tömeg előtt megtartják a népgyűlést. Délután a tömeg újra összegyűlik, a pesti városházára vonul, ahol a Rottenbiller Lipót vezetésével ülésező testülettel elfogadtatják programjukat, és hogy azt küldöttek viszik az országgyűlésre. Innen a hajóhídon és a Vízi-kapun át a budai várba mennek, ahol a Helytartótanáccsal is elismertetik a pontokat és elérik a közelben raboskodó egyetlen politikai fogoly, Táncsics kiszabadítását. Ember vontatta szekéren, ünnepelve viszik a „nép barátját” vissza Pestre, s amerre elhaladnak fáklyáikkal, a házak ablakában mindenütt fények gyúlnak. A csodálatos napot ünnepélyes díszelőadás zárja a Nemzeti Színházban.

Az áprilisi törvények lebontják a feudális jogrend maradványait és megalapozzák a modern polgári Magyarország létrejöttét. E nagy horderejű 31 törvénycikket a belga alkotmány és a magyar történelmi jog szem előtt tartásával készíti el az országgyűlés, és 1848. április 11-én királyi szentesítéssel lép hatályba.  Főbb pontjai a következők:
a.) A feudális jogrend lebontása az ősiség (XV. tc); dézsma (XIII. tc); és úrbériség (IX, X. és XII. tc) eltörlését jelenti. Míg a tized esetében az egyház lemond a kártalanításról, addig a földesurak számára állami kárpótlást helyeznek kilátásba, amikor a kérdést a nemzeti közbecsület védőpajzsa alá helyezik.
b.) A liberális reformok törvénybe iktatása jelenti az évente népképviseleti alapon Buda-Pesten ülésező országgyűlés (IV-V. tc), az ennek felelős minisztérium (III. tc), a független bíráskodás (XI. tc) és sajtószabadság (XVIII. tc) politikai; a vallásszabadságról (XX. tc) és a színházakról (XXXI. tc) szóló társadalmi, végül a törvény előtti egyenlőséget ((XI. tc) és közteherviselést (VIII. tc) kimondó személyi szabadságjogok becikkelyezését.
c.) A nemzeti reformok Magyarország és Erdély uniójáról (VII. tc), Karszna, Közép-Szolnok, Kővár, Zilah (VI. tc), a Jász-Nagykun kerület (XV. tc), Hajdúság (XVI. tc) és Fiume (XVII. tc) hazánk közigazgatásába tagozásáról, azaz területi kérdésekről, továbbá a nemzetőrségről (XXI. tc), a magyar egyetemről (XIX. tc), a nemzeti színekről és címerről rendelkeznek.
d.) További törvények szólnak az országos, nádori, miniszteri és közhivatalokról (XXVIII-XXX. tc); a modern polgári vármegyékről (XVI-XVII. tc), szabad királyi városokról (XXIII. tc), községekről (XXIV. tc), bankokról, hitelintézetekről (XIV. tc).
Az áprilisi törvények minden hiányosságuk – így az Ausztriához való viszony; had-, kül-, pénzügyek (Nemzeti Bank) és a nemzetiségi kérdés szabályozatlansága dacára – korszak- és rendszerváltó jelentőségűek, mert jogalapot teremtenek a független, modern, polgári Magyarország létrehozásához. Fontos vívmány, hogy a jobbágyság eltörlésével őket is beemelik a nemzetbe, és a felekezeteknél az unitáriusok és a görög- keletiek törvénybe vett vallásokká válnak. A polgári átalakulás vér, erőszak és jogsértés nélkül zajlik le, a Pragmatica Sanctio értelmében, hangsúlyozva a nemzet hűségét királyához.

A Batthyány-kormányt ugyancsak 1848. április 11-én nevezi ki V. Ferdinánd király. Tagjai: Batthyány Lajos miniszterelnök; Esterházy Pál a király személye körüli, Széchenyi István közlekedés és közmunkaügyi, Klauzál Gábor földművelés, ipar és kereskedelemügyi, Deák Ferenc igazságügyi, Eötvös József vallás-közoktatásügyi, Mészáros Lázár had-, Kossuth Lajos pénz- és Szemere Bertalan belügyminiszterek. Feladata: A végrehajtó hatalom átvétele a Helytartótanácstól, az áprilisi törvények gyakorlatba ültetése és a szakszerű kormányzás.
Működése során kezdettől fogva számos nem várt nehézséggel kell szembenéznie.  Mindezek dacára a Batthyány-kormány tevékenysége számos területen igen eredményes: 
- A kormányhivatalok, közigazgatás, valamint Magyarország és Erdélyi uniójának megteremtésében;
- A magyar érdekek külföldön, a német szövetségben (a frankfurti parlamenten) való képviseletében;
- A népképviseleti választások lebonyolításában és országgyűlés összehívásában (1848. július 5-e);
- A radikális politikai erők, mint például a forradalmi demokrata márciusi ifjak, háttérbe szorításában;
- A pénz- és hadügy szervezésében; Kossuth híres július 11-ei haderő megajánlási beszéde nyomán.
Problémás viszont a kamarillához és a nemzetiségekhez való viszony, ami a szabadságharchoz vezet:
- A bécsi titkos államkonferencia (kamarilla) reform és magyarellenes tagjai – Zsófia hercegnő (Ferenc József anyja), Kollowrat cseh herceg, Pillersdorf, Latour, Kulmer – mindent elkövetnek, hogy a gyenge akaratú V. Ferdinánd országaiban kitört forradalmakat leverjék, és az általuk elért vívmányokat megsemmisítsék. Eleinte az időnyerés, látszólagos engedmények, menekülés taktikáját alkalmazzák, mint márciusban, majd májusban, amikor a bécsi forradalom második hullámakor az udvar Innsbruckba települ. Innen irányítják a hadsereg fellépését és a nemzetiségek lázítását. A magyar kormánytól a Rothschild bank felé fennálló osztrák államadósság felének átvállalását és magyar csapatok Itáliába küldését kérik, az ottani forradalmi és egységmozgalmak leverésére, míg ellene Jellasics horvát bánt támogatják. A magyarellenes politikai és katonai szervezkedés leállítása végett Batthyány, Deák, a kormány és országgyűlés követei hiába utaznak többször Innsbruckba, mert csak átmenetileg érik el Jellasics menesztését. A prágai felkelés és ausztro-szláv kongresszus felszámolása (1848. június), az itáliai osztrák győzelmek (Custozza 1848. július) és Bécs lecsendesítése után a kamarilla leveti álarcát, Jellasicsot újra bánná nevezik ki, a békülést kívánó magyarokat pedig már nem is fogadják.
- A nemzetiségek szintén a magyar kormány ellen fordulnak. A szerbek (rácok) Stratimirovic és Rajacic vezetésével Karlócán, a románok (oláhok) Barnutiu és Saguna befolyása alatt Balázsfalván, a szlovákok (tótok) Hodzsa és Hurbannal Liptószentmiklóson, majd Túrócszentmártonban gyűléseznek. A szerbek autonóm vajdaságot kérnek, hogy végül a horvát, szlavón, dalmát Háromegy Királysághoz csatlakozzanak. Ebben és fegyveresek küldésében Belgrád és a kamarilla támogatja őket. Kossuth közli, hogy hazánkban csak egy politikai nemzet létezhet: a magyar; és ha így is ragaszkodnak követeléseikhez, akkor a kard fog dönteni köztünk. Mivel  a felkelők a polgári magyar lakosságot kezdik gyilkolni, a kormány hadat küld ellenük, és véres harcok kezdődnek Perlasz, Fehértemplom, Szenttamás mellett.
A románok magyarellenes szárnya is felülkerekedik, akik autonómiát, majd Nagy-Romániát akarnak. A szászok ellenzik Magyarország és Erdély unióját, és 1848-49-ben végig Habsburg-hűek maradnak. A szlovákok zöme nem lázad, de vezetőik - a Nagy-Morva Birodalomra hivatkozva - autonómiát akarnak. A horvátok mozgalma a legveszélyesebb. Jellasics nyíltan fegyverkezik, elfoglalja Fiumét, elutasítja a magyar megegyezési javaslatot, vagyis a Batthyány által felajánlott teljes horvát autonómiát, végül a Drávát átlépve hazánkra támad (1848. szeptember 11).



A szabadságharc (1848-1849)

Kitörése: bonyolult jogi, politikai, katonai, diplomáciai viszonyok közepette történik. A magyar Szentkorona alá tartozó, hazánkkal Szent László óta perszonálunióban élő Horvátország, az osztrák császár kamarillájának biztatására, rátámad a királya által törvényesen kinevezett felelős minisztérium által irányított Magyarországra. Ráadásul az osztrák császár és a magyar király - a Pragmatica Sanctio értelmében is - egyazon személy, azaz V. Ferdinánd. E helyzetben Széchenyi elméje elborul, mert előre látja az orosz beavatkozást, hazánk legázolását és kínzó önvád marcangolja az idevezető reformok megindításáért. A többi magyar politikus körében két fő irányzat alakul ki:
1.) Batthyány, Deák, Eötvös, a kormány és a felsőház többsége - Jellasics és a felbujtó kamarilla fenti jogsértései miatt -1848. szeptember 11-e után lemondanak.  Magatartásuk becsületes, törvényes és királyhű, mert szerintük, ha Horvátország bánja és a bécsi titkos államkonferencia megsérti is a Pragmatica Sanctio ama pontját, hogy Ausztria-Magyarország érdekközösséget és szövetséget alkotva nem támad egymásra, ez még nem ad okot és jogot a kormánynak ugyanerre, azaz a Jellasics elleni belháborúra. Pár nap múlva István főherceg is lemond, mert hiába próbálja visszatérésre bírni a bánt és lázadóit, sőt az uralkodó nevében utasítgató kamarilla, a király távollétében őt nádorként megillető magyar főparancsnokság betöltését (azaz a védekezést) is tiltja neki. Hazánknak ekkortól nincs nádora.
2.) Kossuth, Szemere, az alsóház többsége és a magyar alkotmányra esküt tett tisztakar egy része viszont úgy véli, hogy a nemzetnek joga van megvédenie magát, mert a Pragmatica Sanctio szerint Magyarország önálló állam, amit saját, vagyis áprilisban szentesített törvényei szerint kell kormányozni. A nádor lemondása miatt e másik politikai irányzat 1848. szeptember 16-án Kossuth Lajos elnökletével, Nyáry Pál és Madarász László tagságával Országos Honvédelmi Bizottmányt, majd Honvédsereget szervez. Ellátására pénzfedezetet hoznak létre (Kossuth bankó) és hadiipari üzemeket állítanak fel. A megyékbe biztosokat küldenek ki, valamint a statárium bevezetésével kihirdetik a hadiállapotot.  A Jellasics elleni védekező hadműveletekkel megkezdődik a szabadságharc.

Szakaszai katonai, politikai, diplomáciai és jogi szempontból alábbi módon alakulnak: I.) 1848. ősze (szeptember-október):
A kamarilla zavarodottságának jele, hogy bár a Bécsbe visszatért udvar hivatalosan csak október 3-án fogadja el Batthyány lemondását, mégis már szeptemberben teljhatalmú császári biztossá nevezi ki hazánk élére Lamberg Ferenc altábornagyot. Ő kevéssé lehetett tisztában a magyar viszonyokkal, mert  amint hatalomátvételre Pestre hajózik, a feldühödött nép már kiszálláskor felkoncolja(1848.09.28).
Másnap a magyar sereg Móga János parancsnokságával Pákozd és Sukoró között csatát vállal, és megállítja Jellasics hadait (1848.09.29). A horvát bán háromnapi fegyverszünetet kér, nyilván azért, hogy a Roth vezette D-i oldalhadát is bevárja. Ám utóbb meggondolja magát, és már a 3 nap letelte előtt ÉNY felé vonul vissza, ezzel elismerve a magyar győzelmet. A magára maradt Roth csapatait 1848. október 7-én keríti be Perczel Mór és – az ellenséggel konspiráló Zichy Ödön grófot statáriális (rögtönítélő katonai) bíróság útján kivégeztető - Görgey Artúr - még leginkább nemzetőrökből álló - serege. A fegyverszünet leteltével és Görgey csatlakozásával Móga üldözni kezdi, majd kiszorítja hazánkból az ellenséget, de megáll az ország Ny-i határánál, a Lajtánál. Vita és huzavona alakul ki arról, hogy a nemzeti önvédelem végett megszervezett magyar hadseregnek – a Pragmatica Sanctio hatálya alatt - szabad-e Ausztriára, vagyis a szövetséges országra támadnia. E vita állásától függően a honvédsereg több alkalommal is átkel a Lajtán, majd visszatér a magyar oldalra. Végül az 1848. október 6-án már harmadik forradalmát kezdő, és az udvart a morvaországi Olmützbe menekülni késztető bécsi nép megsegítése végett az OHB (Országos Honvédelmi Bizottmány) a támadás mellett dönt. A júniusi prágai felkelést elfojtó Windischgraetz herceg csapatai ekkorra már egyesülnek Jellasics hadaival, bekerítik az osztrák fővárost, és 1848. október 30-án Schwechatnál legyőzik a magyar sereget. Bár a mieink vesztesége csekély és a visszavonulás is többé-kevésbé rendben zajlik, mégis bebizonyosodik Görgey aggodalma, hogy a fegyelemhez és harchoz nem szokott, önkéntesekből álló nemzetőrök egy igazi ütközetben nem állják meg a helyüket.

II.) 1848-49. tele (november-március):
A schwechati csata után Windischgraetz leveri a bécsi forradalmat, itthon pedig az OHB Görgey Artúrt nevezi ki a Feldunai sereg parancsnokává. Néhány heti erőgyűjtés és csapatösszevonás következik, mialatt D-en a szerbek folytatják harcukat. Az osztrákok 7 helyen mozgósítják hadaikat: 1.) Bécsnél Windischgraetz és Jellasics 44 ezres főserege; 2.) Morvaországban Simunich; 3.) É-on, a Jablonkai hágónál Götz; 4.) Galíciában, a Duklai hágónál Schlick; 5.) Erdély É-i részén Berthold és Urban; 6.) D-i felében Puchner és Riebel; 7.) Horvát-Szlavónországban Nugent és Trebersburg erői gyülekeznek. A hazánk elözönléséhez kedvező pillanatra, és támadási parancsra várnak.
1848. december 2-án - egészségi állapota miatti alkalmatlanságára hivatkozva - a kamarilla lemondatja V. Ferdinándot a trónról. A jó szándékú és az áprilisi törvényeket szentesítő uralkodó helyére, Zsófia hercegnő és Lajos főherceg fia, az alig 18 éves Ferenc József lép, aki ekkortájt szülei és a reakció engedelmes eszköze. Az osztrákok támadása decemberben minden oldalról meg is indul hazánk ellen. a.) Görgey Feldunai serege - miután a túlerővel szemben sem a határ (a Lajta és Morva folyó vonala), sem Pozsony és Győr városa nem tartható – visszavonulni kénytelen. Amikor – a Dunántúli hegyeken történő átkelés után ellencsapásra nyílna módja, akkor a főváros védelmére rendelik. Itt azonban már nem tud egyesülni sem a visszavonuló többi hadtesttel, sem Perczel 1848. december 30-án Mórnál csatát vállaló seregével. Így Perczel vereséget szenved Windischgraetztől, és a fővárost is ki kell üríteni. Batthyány és Deák hiába megy Windischgraetz táborába a béke helyreállítása érdekében, az osztrák főparancsnok a feltétel nélküli kapitulációhoz és az 1847. előtti állapotok helyreállításához ragaszkodik. Így a kincstárat is menekítő OHB és az alsóháznak a szabadságharchoz hű része kénytelen vonaton Szolnokra, majd onnan kocsin Debrecenbe menni (1849. január 1.). Pár nap múlva az osztrákok bevonulnak Pest-Budára, ahol Batthyány Lajos egykori miniszterelnököt fogságba vetik. Görgey serege ekkora már átkel a Dunán, Vácnak fordul, ahol parancsnoka a kedélyek lecsillapítására kiáltványt bocsát ki. Ebben közli, hogy az alkotmányosságot jelentő áprilisi törvényeket a külső, de a belső – visszakozni akaró reakciós vagy további forradalmi lépéseket célzó radikális demokrata – támadások ellen is megvédi, és csak a törvényes magyar hadügyminiszternek engedelmeskedik. Görgey ezután ejti Lipótvár és Komárom felmentésének veszélyes tervét, és a Garam, majd a Vág völgyében, a bányavárosok érintésével, a téli hegyeken is átkelve a Szepességbe vonul. Helyzete már-már kilátástalannak tűnik, mert Ny-ról Götz és Jablonowsky, K-ről Schlick fenyegeti. Ám Görgey erői Guyon Richárd hadtestének branyiszkói áttörésével kicsúsznak a bekerítésből (1849. február 5.), sőt a megsegítésükre küldött Pulszky felső-tiszai csapataival Kassán, majd Klapkával Miskolcon egyesülve nemcsak Schlicket, hanem már Windischgraetz főseregét is fenyegetik. Ám a támadásra nem kapnak engedélyt a főparancsnokká kinevezett lengyel Dembinskytől, ezért az, a kedvező pillanatban elmarad.
b.) A felső-tiszai hadsereget a szabadságharc fővárosává lett Debrecen és a hadianyaggyártás központjává kiépített Nagyvárad Ny-i támadásoktól történő védelmére szervezik meg. A vele egyesülő Perczel Mórnak január 22-én Szolnoknál az őt addig üldöző Jellasicsot, Klapka Györgynek 31-én Tokajnál a Windischgratz által hídfőállás létesítésére előreküldött Schylziget sikerül visszavernie.  c.) Erdély védelmével és felszabadításával 1848. decemberében a lengyel Bem Józsefet bízzák meg. Miután Czecz a Királyhágónál már december 18-án megállítja az ellenséget, Bem támad és több csatában is legyőzi Urban csapatait; 23-án Désnél, karácsonykor Kolozsvárnál, 1849. január 3-án a Borgói hágónál, majd 5-én már a Kárpátokon túl, Doma Vatranál. A Kis- és a Nagy-Szamos völgyének megtisztítása után a Marosé következik: Bem január 17-én Gálfalvánál, február 9-én Piskinél győz. Az ágyúkkal, hadianyaggal és utánpótlással való ellátást - a még októberi agyagfalvai, majd novemberi sepsiszentgyörgyi gyűléseik határozatai értelmében - Gábor Áron székelyei biztosítják. Az Olt vidékén az ellenség mócokat (román hegyi pásztorokat) is bevet, akik januárban éj idején balkáni brutalitással támadnak békés falvakra. Még a várandós anyáknak sem kegyelmeznek. Az osztrák reguláris erők Puchner vezetésével február 4-én Vízaknánál és március 3-4-én Medgyesnél még győzni tudnak, de március 11-én Nagyszebennél Bem visszavág, majd - Avram Jancu időnként még utóbb is (pl. Abrudbányánál) le-lecsapó román gerilláitól eltekintve - kiszorítja az ellenséget Erdélyből.
e.) A Délvidéken ez idő alatt Vécsey, Lenkey, Vetter és Damjanich csapatai folytatnak véres harcokat a Suplikác és Todorovics vezette szerbekkel. December 13-án Jarkovácnál még az övéké, ám január 12-én Szegednél már a mieinké a győzelem. A D-i frontvonalat is sikerül tehát tartani.
f.) A feldunai és tiszai csapatokból egyesített magyar fősereg óvatos parancsnoka, Dembinsky, így február végén végre támadásra szánja el magát. Későn, mert a korábban Rimaszombat felé menekülő Schlick erőinek ekkora már sikerül egyesülnie Windischgraetz főseregével. A Kál-Kápolnánál vívott kétnapos ütközetet így az ellenség nyeri 1849. február 26-27-én. Az osztrák főparancsnok a csatát döntőnek ítéli, és elbizakodott jelentést küld Olmützbe, mire az udvar olyan birodalmi alkotmányt ad ki és akar rákényszeríteni (oktrojálni) hazánkra, amely még 1847. előtti önállóságát is megsemmisíti.
A magyar politikusok körében ez, a tisztikarban pedig az a tény kelt nagy felháborodást, hogy az OHB Görgey helyett a magyar viszonyokat nem ismerő idegen tábornokot nevezett ki főparancsnoknak. Ám Kossuth – aki a váci kiáltvány óta neheztel Görgeyre – Dembinsky után mégis Vetter Antalt bízza meg a magyar fővezérséggel. Ő csapataival átkel a Tiszán, sőt 1849. március 5-én Szolnoknál sikerül is győzelmet aratnia, de a támadást mégis leállítva, Cibakházánál visszatér a folyó bal partjára (III. 17). Kossuth csak ezek, és Vetter betegsége után bízza meg helyetteseként Görgeyt a fősereg vezetésével.

III.) A dicsőséges magyar tavaszi hadjárat (1849. április-május):
a.) Katonai szempontból az 1848-49. évi magyar szabadságharc tetőpontja. Görgey főserege egy hónapon belül a Tiszától, Nyugat-Magyarországig űzi ellenséget: Április 2-án Hatvannál, 4-én Tápióbicskénél, 6-án Isaszegnél, 10-én Vácnál, 19-én Nagysallónál, 26-án Komáromnál győz. Eme áprilisi hadjáratnak Görgey mellett az Ő korábbi seregét átvevő Aulich, a Délvidékről felrendelt Damjanich és Gáspár Sándor a hőse. Komárom felmentése után a Windischgraetz helyébe kinevezett Welden osztrák főseregét csak azért nem sikerül egészen kiszorítani az országból, mert a magyar főerő jelentős részét visszarendelik Buda ostromára. Bár katonai indoka nincs, Hentzi szétlöveti Pest reformkorban kiépített Duna-korzóját. Végül jó 3 hét után a honvédsereg visszaveszi Budát is (V.21).
A fősereg győzelmeivel párhuzamosan a mieink a mellékhadszíntereken is sikereket aratnak. Április 3-án Perczel Szenttamásnál, 30-án Kaposvárnál Noszlopi, május 10-én Fehértemplomnál Bem győz. Európa régi nagyhatalma; Ausztria tehát önerejéből nem boldogul az ifjú polgári Magyarországgal. b.) A belpolitikában az olmützi oktrojált alkotmány, és a magyar hadi sikerek, a - vörös kalaptollukról „flamingóként” emlegetett - Madarász László vezette radikális képviselők megerősödését okozzák. Úgy vélik, hogy Ausztriával lehetetlen megegyezni, mert a Pragmatica Sanctio és az áprilisi törvények megszegésével a Habsburg-Lotharingiai- ház maga játszotta el jogait a Magyar Királyságra, sőt vannak köztük olyanok is, akik  jakobinus eszméket is felelevenítve, egyenesen köztársaságot követelnek.
- Kossuth és a liberálisok az utóbbit természetesen- nem akarják, de mégis hozzájárulnak a Függetlenségi Nyilatkozat kibocsátásához és a Habsburg-Lotharingia- ház trónfosztásához (debreceni Nagytemplom, 1849. április 14). Úgy vélik, hogy e lépéssel sikerül lecsendesíteni a radikálisokat, ellehetetleníteni a királlyal kiegyezést kereső béke-, vagy alkupártot, és előmozdítani a szabadságharc nemzetközi elismertetését. Ám az elsőben csalódniuk kell, mert a flamingók még keveslik is az államforma nyitva hagyását és - a kormányzó-elnökséggel felfelé buktatott ideiglenes államfőről elnevezett - Szentkorona nélküli Kossuth címer bevezetését. Csak a vezérük ellen indított ún. gyémántperrel sikerül megfékezni a radikálisokat.
- A Békepárt belpolitikai ellehetetlenítése sikerül, mert az olmützi alkotmánnyal az egyik oldalon, a trónfosztással a másikon, a szabadságharc immár csakis az egyik fél teljes győzelmével érhet véget.  Május elején – minthogy az ország nagy része felszabadul – megalakul Szemere Bertalan kormánya. Miniszterelnöke a belügyi tárcát is megtartja. Többi minisztere: Batthyány Kázmér földművelés, ipar, kereskedelem; és külügy; Vukovics Sebő igazságügy; Csány László közlekedésügy; Horváth Mihály vallás és közoktatásügy; Duschek Mihály pénzügy. A honvédelmi tárcát Görgey Artúrnak szánják, ő azonban nem hagyja el csapatait, ezért a miniszterséget átmenetileg ismét Mészáros Lázár látja el. Ám a Szemere-kormány mégis a Békepárt szellemében működik, mert a trónfosztást – amint a tisztikar többsége is – jogilag problémásnak, politikailag veszélyesnek tartja. Beszűntetik a megyei biztosok működését, feloszlatják a vésztörvényszékeket és a titkosrendőrséget is.
c.) A külpolitikai helyzet mindezek nélkül és hatására is Magyarország számára kedvezőtlenül alakul.
A frankfurti parlamentben ugyan a magyar küldöttek; Szalay László és ifj. Pázmándy Dénes által is képviselt döntés születik a német egység porosz vezetése mellett (1848). Ám Ausztria kivonulása után IV. Frigyes Vilmos nem meri elvállalni az irányítást, így ottani szövetségesre hazánk nem számíthat. Elbuknak az itáliai egység és szabadságmozgalmak is. A pápa nem akarja, Piemonte nem tudja megvalósítani Olaszország egyesítését. Viszont a forradalmi mozgalmakat és az elszigetelt kis államok szabadságharcát - Mazzini és Garibaldi átmeneti sikereinek dacára - egymás után leverik. Legtovább, 1849.júliusáig, a Római Köztársaság és augusztusig Velence tart ki, de a császári erők időleges lekötésén, majd menekült csapattöredékeik csatlakozásán kívül érdemi segítséget ők sem tudnak adni.
Franciaországban Szalay László és Pulszky Ferenc; Angliában – Palmerston külügyminiszterrel is tárgyalva - Teleki László próbálja képviselni a magyar érdekeket. Hiába, mert bár a közvélemény - és magánemberként a politikusok is mind a két országban - erkölcsi szimpátiával fogadják a magyar szabadságharc ügyét, ám a magyar nemzeti érdekekért hivatalosan is konfliktusba kerülni a Habsburg nagyhatalommal senki sem hajlandó.
Ellenben Ausztria külpolitikai helyzete javul, mert a Függetlenségi Nyilatkozat felgyorsítja az első áprilisi magyar hadisikerek után kért orosz katonai támogatás megadását. 1849. május 9-én Varsóban I. Miklós nyilatkozatot ad ki Ausztria megsegítéséről, amelyért – a hagyomány szerint – Ferenc József fél térdre ereszkedve csókol kezet a cárnak. Ezzel beigazolódik Széchenyi látomása, mert a magyar szabadságharc sorsa megpecsételődik.
IV.) A szabadságharc leverése (1849. június-augusztus):
Az orosz beavatkozás és túlerő miatt nem elkerülhető, hiába próbálják minden módon meggátolni.
a.) Belpolitikailag először a románokkal és szerbekkel kialakult feszültségeket külön-külön rendezik, majd 1849. július 28-án megszületik Európa első nemzetiségi törvénye. Ez kimondja a hatóságok előtti szabad nyelvhasználatot, és a többségi nyelven történő helyi iskoláztatást és közigazgatást. Kétségbeesett lépés Görgey teljhatalmú diktátorrá kinevezése (1849. augusztus 11). Az ország katonai és politikai erejét kívánják így egy kézbe összpontosítani. Eme intézkedések már túl későiek.
b.) A külpolitika osztrák-orosz szövetség felbontására irányuló kísérlete is kevésnek bizonyul, mert az orosz cár elutasítja az utolsó pillanatban neki felajánlott Szentkoronát. A magyar szabadság sorsa a harctereken dől el.
c.) A katonai helyzet és erőviszonyok az orosz beavatkozással rögtön gyökeresen megváltoznak, mert 200.000 fős orosz és 170.000-es osztrák haddal kell szembe néznie és megvívnia 169.000 magyarnak. Az ellenség tehát több mint kétszeres túlerőben van, és minden felől támad: Haynau osztrák főserege Ny-ról; Jellasics szerb-horvátjai D-ről, Paszkievics, Rüdiger és Grabbe orosz főereje É-ról; Lüders, Usztugov és Grotenhjelm orosz-osztrák vegyes csapatai K-ről.
- A Görgey magyar főseregének – a haditerv szerint – külön-külön kell megküzdenie az ellenséggel. Először Haynau csapatait próbálják megelőző (preventív) hadmozdulatokkal megverni, majd lehetőség szerint Bécs felé áttörni. Kmetty június 13-án Csornánál csatát nyer; majd június 18-án Zsigárdnál, elszenvedett vereségéért, 20-án Perednél Görgey is visszavág, de az orosz segélyhad megérkezése miatt az áttörés nem sikerül. 28-án Győrnél a magyar kezdeményezés elvész, és vissza kell vonulni. Másodszor a magyar főerőt – már védelmi céllal – Komárom térségébe vonják össze. Görgey Ács felől támadva kemény csapást próbál mérni Haynaura, de egy fejét érő repeszdarab a döntő pillanatban súlyosan megsebesíti (betört koponyájából agyveleje látszik), így július 2-án az ácsi csata elvész. Ráadásul két egymást követő parancsra adott válasza fordított időrendben érkezik Kossuthoz, akinek e félreértés miatt bizalma ismét meginog a legjobb magyar a főparancsnokban. Görgeyt emiatt leváltják. Harmadszorra a magyar csapatösszevonást Szeged térségébe tervezik, ahol védősáncok is épülnek. Noha a hadművelettel nem ért egyet, Görgey Losonc, Rimaszombat, Tokaj, Nyíregyháza, Vámospércs, Nagyvárad, Arad felé történő visszavonulásával mesterien vonja el Paszkievics támadását a magyar fősereg elől anélkül, hogy különösebb veszteségeket szenvedne. Eközben ismét Dembinsky veszi át a főparancsnokságot, ám ő – tévedésből máshová előreküldött tüzérsége miatt – nem tudja megtartani Szegedet, és Haynau ellen 1849. augusztus 5-én újra csatát veszít Szőregnél.
- Bem erdélyi serege gyors hadmozdulatokkal próbálja útját állni a Borgói, Ojtozi és Tömösi hágón át beözönlő ellenséggel. Ez azonban felemészti erőit, ezért kénytelen csapatait Segesvárnál összevonni, ahol 1849. július 31-én döntő vereséget szenved. Az Ispán-kút közelében esik el Petőfi is, noha az ő holttestét nem azonosítják biztosan, azért ma néhány tudós úgy véli, hogy szibériai fogságban hal meg.
- A Délvidéken a legkevésbé súlyos a helyzet, mert Jellasics támadását Perczel és Kmetty erői a Hegyes és Verbász között 1849. július 14-én aratott győztes csatában visszaverik, miáltal a fősereg Temesvárra történő visszavonulását is sikerül fedezniük.
- A Temesvári ütközet az 1848-49. évi magyar szabadságharc utolsó nagy csatája. Itt Haynau osztrák főerői legyőzik az Erdélyből sietve idevezényelt Bem vezette magyar sereget (1849. augusztus 9-én).
- A fegyverletételt Görgey csapatai, az utolsó 32.000-es érintetlen magyar hadsereg kezdi meg 1849. augusztus 13-án Világosnál. A katonák, felnőtt férfiak, zokogva búcsúznak szeretett parancsnokuktól. A kisebb magyar hadtestek közül Damjanich János augusztus 17-én, Aradon, Dessewffy Arisztid 19-én Karánsebesnél, Vécsey Károly 21-én, Borosjenőnél kapitulál. Az orosz főparancsnok végre elküldheti híres jelentését a cárnak: „Magyarország felséged lábai előtt hever”, jóllehet egyes erődök még kitartanak. Így Munkács augusztus 26-áig, Pétervárad szeptember 5-éig. A Török Ignác által megerősített Komárom, Klapka vezette őrsége, csak a várat adja október 2-án át az ellenségnek. A 30.000 védő fegyvereit megtartva külföldre távozhat. A Szentkorona Orsova melletti elásása után idegenbe szökik Kossuth és Szemere is. Kossuth szeptemberben már a Török Birodalomhoz tartozó bolgár Viddinből ír levelet, melyben Görgey árulásával indokolja a szabadságharc bukását. Igaztalanul, mert a temesvári csatavesztés esetére tervezett fegyverletételi szándékáról Kossuth és Szemere már a hatalom ráruházása előtt is tudott, s a felesleges vérontás elkerülése végett haditanács hagyta jóvá azt.

A megtorlás (1849. október-1850. július):
Bár a hazájukhoz hű magyar tábornokok az oroszoknak adják meg magukat, ők kiszolgáltatják őket az itáliai vérengzéseiről ismert Haynaunak, aki „100 évre” el akarja venni a magyarok kedvét a lázadástól. Az angol, francia és orosz fellépés is csak Görgey életét menti meg, mert Schwarzenberg szabad kezet ad a „bresciai hiéna” bosszújának. A honvédokat osztrák ezredekbe sorozzák, majd idegenbe viszik; a börtönök megtelnek magyar rabokkal; a főtisztekre a lefokozás, a megaláztatás, majd a biztos halál vár. 1849. október 6-án Haynau Aradon 13 magyar honvédtábornokot végeztet ki. Csak négyüket; Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost, Schweidel Józsefet a katonának kijáró golyó-, Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knézits Károlyt, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Láhner Györgyöt, Poeltenberg Ernőt, Török Ignácot, Vécsey Károlyt bitó általi hallállal. Ugyanaznap Pesten főbe lövik Batthyány Lajost, az első magyar felelős miniszterelnököt is, aki királyhűségét többször is bizonyította. Hiába, mert Ausztriának „példa kelle, hogy rettegjen az ország”. Vértanúságuk emlékét Aradon oszlop, Pesten örökmécses, az utókor szívében nemzeti gyásznap őrzi. Az osztrákok hivatalosan „csak” 123 főt végeznek ki, de menekülés közben, és a börtönökben ennél sokkal többen halnak meg. Várfogságra több száz hazafit ítélnek. A német Heinrich Heine így ír erről: „Ledőlt az utolsó bástya, Magyarország vértől piros már”. Vörösmarty Mihály a másfél év előtti virágzó márciusi tavasszal e napokat szembeállítva itthon hozzáteszi: „Most csend van, és tél, és hó, és halál”.